Miután egy Google Ads ügynökség csatlakozik az ingyenes Google Partners programhoz, lehetősége nyílik a Google Partner-státusz megszerzésére.

A Google Partner státusz megszerzése azt mutatja, hogy az ügynökség bizonyította a Google Ads terén meglévő ismereteit és szaktudását, továbbá teljesítette a Google-hirdetéshez kapcsolódó ráfordítási követelményeket, továbbá sikeresen növelte az ügyfelei bevételeit, valamint fenntartotta és bővítette ügyfélbázisát.

Mi az a Google Partners program?

A Google Partner-státusz számos előnnyel jár az ügynökség számára, beleértve többek között a Google Partner-jelvényt, amely megjeleníthető az ügynökség webhelyén és marketing anyagaiban.

A vállalatok által megszerezhető Partner-jelvényeknek két szintjük van: a Google Partner-jelvény és a Kiemelt Google Partner-jelvény.

Milyen feltételei vannak a Google Partners programnak?

Mind a Partner-jelvény, mind a Kiemelt Partner-jelvény azt bizonyítja, hogy a Google az ügynökséget Google-partnerként ismeri el.

A Google a nagyobb ráfordítással működő, valamint a további minősítési és céges teljesítményre vonatkozó követelményeknek megfelelő, vezető ügynökségeket a Kiemelt Partner-jelvénnyel ismeri el.

Minősítések

A minősítési követelményeket azon szakemberek száma határozza meg, akik a vállalat Google Partners-profiljához kapcsolódnak, és akik minősített Google Ads szakértők.

Íme a Google Partner minősítési követelmények:

#1. Partner-jelvény: Legalább 1 társult személynek Google Ads-minősítéssel rendelkeznie.

#2. Kiemelt Partner-jelvény: Legalább 2 társult személynek kell Google Ads-minősítéssel rendelkeznie.

A Google Ads-minősítés megszerzéséhez sikeresen teljesíteni kell a szakembernek a Google Ads alapjai vizsgát, valamint az Academy for Ads felületén elérhető további (hirdetéssel kapcsolatos) vizsgák egyikét.

Ezek a további vizsgák a következők: Keresési hirdetések, Display-hirdetések, Mobilhirdetések, Videóhirdetések, Shopping-hirdetések.

A Google Partners rendszere a vállalati profillal társított Google Ads-kezelői fiók értékelésével határozza meg, hogy egy vállalat teljesíti-e a teljesítményre vonatkozó követelményt.

A Google Partners rendszere az alábbi kritériumok alapján határozza meg, hogy egy Google Partner ügynökség teljesíti-e a követelményt:

#1. Az ügyfélbevételek növekedése;

#2. Az ügyfelek megtartása;

#3. Az általános bevételnövekedés;

#4. A hirdetők számának növekedése.

Milyen Google Partners vállalati szakvizsgák vannak?

Keresési hirdetések

Ezek a partnerek segíthetnek a Google Keresési Hálózaton megjelenő hirdetések létrehozásában és optimalizálásában. Ezenkívül tanácsot adhatnak a kulcsszavak használatára irányuló stratégiával és a költségkeret-tervezéssel kapcsolatban.

Ezen partnerek a megszerzett szakértelmüknek köszönhetően sikeres vizsgát tettek alap- és haladó szintű keresési fogalmak terén, beleértve a keresési hirdetési kampányoknak a Keresési Hálózaton történő létrehozásához, kezeléséhez, teljesítményméréséhez és optimalizálásához használt bevált módszereket is.

Mobilhirdetések

A mobilhirdetések terén minősítéssel rendelkező partnerek segíthetnek mobileszközön kapcsolatot teremteni a potenciális ügyfelekkel (szöveg-, kép-, video- és HTML5-hirdetések segítségével).

Ezen partnerek a megszerzett szakértelmüknek köszönhetően sikeres vizsgát tettek a mobilhirdetésekre vonatkozó alap- és haladó szintű fogalmakkal kapcsolatban, beleértve a hirdetésformátumokat, az ajánlattételt és a célzást, valamint a kampányok teljesítményének mérését és optimalizálását.

Videohirdetések

Segítségre lenne szükséged a videohirdetési kampányaid megvalósításához és optimalizálásához a YouTube-on? Ezek a partnerek segítségedre lehetnek!

Ezen partnerek a megszerzett szakértelmüknek köszönhetően sikeres vizsgát tettek az alap- és haladó szintű videohirdetési fogalmak terén, beleértve a videohirdetési kampányok a YouTube-on és az interneten történő létrehozásához, kezeléséhez, teljesítményméréséhez és optimalizálásához szükséges bevált módszereket is.

Display-hirdetések

Ezen partnerek a megszerzett szakértelmüknek köszönhetően sikeres vizsgát tettek a vizuális hirdetések terén, beleértve a Display-kampányok létrehozásához, kezeléséhez, optimalizálásához és teljesítményméréséhez kapcsolódó haladó fogalmakat és bevált módszereket is.

Ezek a partnerek lenyűgöző vizuális hirdetések létrehozásában segíthetnek neked, amelyek több mint kétmillió webhelyen és 650 000 alkalmazás használatával érik el a potenciális ügyfeleket.

Shopping-hirdetések

Ezen partnerek a megszerzett szakértelmüknek köszönhetően sikeres vizsgát tettek a Google Shopping hirdetések alap- és haladó szintű kezeléséből és optimalizálásából, beleértve a Merchant Center-fiók és a termékadat-hírcsatorna létrehozását, valamint a Shopping-kampányok létrehozását és kezelését.

Ezek a minősített partnerek segítenek a termékeid Google Hálózaton való elhelyezésében, az árukészlet Merchant Centerben való beállításában, valamint a Google Shopping-kampányok létrehozásában és optimalizálásában.

Mikor van szükséged Google Partner ügynökségre?

Ha:

  • Javítani szeretnél a minőségi mutatókon.
  • Komplex kampánystratégiát szeretnél.
  • Nem csak az alapfunkciókat szeretnéd használni, hanem a haladó beállításokat is.
  • Nem vagy képes lépést tartani a felület változásaival – szakmai hiányosságok.
  • Nem vagy képes munka mellett lépést tartani az új funkciókkal – alacsony időráfordítás.
  • Egyáltalán nem vagy jártas az Google Ads kampánykezelésben.
  • Nincs időd a Google Ads kampányait kezelni.

Gyakori hibák, ha nem profi kezeli a kampányokat?

Szakmai hiányosságok

Amint rápillantasz a Google Ads hirdetéskezelő felületére egyből láthatod, hogy felületes tudással ezt a rendszert nem lehet hatékonyan kezelni. Van-e heti 4-8 órád megtanulni azt? (folyamatos tanulás)

Technikai hiányosságok

A google Ads hirdetéskezelő rendszerek hatékony kezelése és a mérések megfelelő beállítása komoly technikai felkészültséget és nyitottságot igényel. Még a gyakorlott szem számára sem egyszerű mindig.

Alacsony időráfordítás

A mi munkatársaink munkaidejük jelentős részét (kb. 20 %) töltik folyamatos tanulással és az Google Ads új funkciói utáni információgyűjtéssel. Őszintén van neked erre energiád és időd?

Hibás mérések

A mérések hibátlan beállítása még a tapasztalt szakemberek számára is könnyen okozhat nehézségeket speciális esetekben. Te rendelkezel jól beállított, szakember által ellenőrzött mérésekkel?

Alacsony minőségi mutatók

A Google Ads rendszer a hirdetési költséget a minőségi mutató, a maximum licitajánlat és a használt hirdetésbővítmények alapján határozza meg. Milyen magasak a Te minőségi mutatóid?

Hibás licitstratégia

A Google Ads fiókok elemzése során gyakran találkozunk koncepció nélküli, a szakember számára logikátlan licitajánlatokkal. Te milyen figyelmet fordítasz a licitajánlataidra?

Rossz kampányszerkezet

Egy Google Ads fiók esetében a kampányszerkezet döntő fontosságú. Egy jól felépített fiókot gyorsan átlát egy jártas szem és kezelni is sokkal könnyebb egy jól felépített fiókot. A Te Google Ads kampányaid jól strukturáltak?

Kampánystratégia hiánya

A Google Ads kampányok elemzésekor gyakran szembesülünk átláthatatlan szerkezettel, ami egyértelműen jelöli a kampánystratégia hiányát. Te rendelkezel aprólékosan megtervezett kampánytervvel?

Végszó

A fentiekből egyértelműen kiderül, hogy neked érdemes-e szakember után nézned. Ha úgy érzed, hogy sem időd sem energiád nincsen már a Google Ads kampányaidat ilyen körültekintően kezelni, akkor vedd fel velünk a kapcsolatot, mert mi ezzel foglalkozunk már több mint 8 éve szakemberként, cégként pedig már több mint 4 éve.

Similar Posts